A bizánci paktum

A magyar iskolákban a történelem órákon két időszakról nem lehet hallani. Az egyik, az Álmos előtti magyar történelem. Erről a korszakról nyelvész és történész körökben hivatalos szintre emelt, ködös, rosszindulatú feltételezések terjednek. A másik a magyarok második bejövetele és István király uralkodásának kezdete között eltelt idő. Pedig Árpád pozsonyi csatájától István királlyá koronázásáig eltelt három emberöltőnyi idő alatt a világ sorsát a mai napig kísértő események történtek, mert létrejött a bizánci titkos paktum.

Az történt ugyanis, hogy valahol valamikor valakik betoldottak háromszáz kitalált évet az idősorba. Ez a spekuláció hozta létre Nyugat-Európa dicső gyökereit. Egyetlen nemzet van csak, amelynek ez a betoldás ártott. A háromszáz mesterségesen megalkotott év elszakította a magyarokat az őseiktől. Ennek az összeesküvésnek jár utána a regény.

A pozsonyi csata után a magyarok végleg megvetették lábukat őseik földjén, a Kárpát-medencében. Árpád fia, Zoltán Nagyfejedelem szemei előtt egyetlen cél lebegett, a magyar Szent Korona visszaszerzése. A magyarok életformája közben átalakult. Rendeltetésének megfelelően használatba vették a Kárpát-medencében a földet, a vizet és a legelőket. Falvakban, városokban telepedtek le, épített hajlékokban laktak. A kalandozások során a korábban elrabolt Atilla-kincsek nyomába eredtek, a Kárpát-medence természeti kincseit kiaknázták, és ezzel virágzó gazdaság alapjait teremtették meg.

Eközben Bizáncban Bíborbansszületett Konstantin lett a császár, és agyában ördögi terv fogalmazódott meg. Megtalálta a magyarok gyenge pontját. Elhatározta, hogy ami nem sikerült a nyugati kiskirályoknak a csatatéren, azt véghezviszi a történetírás lapjain. Ehhez cinkosai is akadtak, megköttetett a gonosz szövetség, és aláírták a bizánci paktumot a hunok, vagyis a magyarok történetének kettészakításáról, a folytonosság megszűntetése végett az idősor megváltoztatásával és háromszáz fiktív év betoldásával. Ennek folyományaként több európai műhelyben párhuzamosan kezdődött meg a hamis krónikák kreálása.

Ez a hamisítás képezi az alapját annak, hogy ma tagadni lehet a szkíta-hun-magyar leszármazást. A magyar lélek ebbe betegedett bele. De van kiút, adódik lehetőség a gyógyulásra. Nézzünk szembe a múltunkkal!

Ára: 1890 Ft+postaköltség

Megrendelés