Zenei üzenet a beat-korszakból

Volt egyszer egy beat-korszak

 

A '70-es években két kezemen meg tudtam számolni a nemzetközi és egy kezemen a hazai ismert bandákat. Ez utóbbiak a fővárosban bontogatták szárnyaikat, de kevés hír van arról, hogy mi volt vidéken. Pedig megszámlálhatatlanul sok kis zenekar alakult akkoriban, akik a helyi közönséget célozták meg. Egy ilyen volt a mi zenekarunk is, a Fluxus együttes, amelynek 13 évesen a dobosa lettem. A Szabolcs-megyei Buj községben és környékén zenéltünk. Aztán elmúlt a hőskor, és a mindennapokban háttérbe szorult a zenélés. Múltak az évek, évtizedek, majd feléledt újra minden. Csak már nem szalagos magnóval próbáltuk meg felvenni a saját szerzeményeket. (Ha akkoriban ilyen technika lett volna mint manapság…!) De aminek meg kell történnie, az meg is történik. Elkészült az első CD, a címe Álom. (Minden jog fenntartva: Czomba Csaba; www.elke.hu ; elkekft@elke.hu ;) Erről választottam néhány számot. Hallgassatok bele, jó szórakozást!

Géczy János

Az úton állok

Felkelt a Nap

Gréta Bálint

Kati emlékére

Magány

Nosztalgia három nap után

Nyár